Gyorsmenü

Gyászhír - Elhunyt Dr. Tömpe Ferenc nyugalmazott egyetemi docens

Mély szomorúsággal, megrendülve tudatjuk, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Közgazdasági és Módszertani Intézet nyugalmazott egyetemi docense, kollégánk és barátunk Dr. Tömpe Ferenc 2020. március 24-én 72 éves korában elhunyt.

Dr. Tömpe Ferenc 1948. augusztus 27-én Budapesten született. 1973-ban szerzett oklevelet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanári szakán. Jól képzett közgazdász tanár volt, aki egész életében tanárként dolgozott, ez volt a hivatása, ez volt az élete.

Első és rövid kitérővel utolsó munkahelye is a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és jogutódja a Szent István Egyetem volt. Tanított Politikai gazdaságtant, Mikro- és Makroökonómiát, Nemzetközi gazdaságtant és Világgazdaságtant. Érdekelték az új dolgok, az új kihívások. Jelentős szerepet töltött be a Közgazdaságtani Tanszék életében, fejlődésében, a gyakran változó szervezeti formákhoz való alkalmazkodásban, új tantárgyak bevezetésében, tananyagainak fejlesztésében. Részt vett tankönyv írásban, írt egyetemi jegyzeteket, oktatási segédanyagokat.

A maga csendes, szerény módján tanszékvezető helyettesként, később intézetigazgató helyettesként is hozzájárult a zavartalan, és eredményes munkához. Nem riadt vissza a különleges, néha embert próbáló feladatoktól sem. A 70-es években ő vállalta a vietnámi ösztöndíjas hallgatók tanítását, de később aktívan részt vett a csíkszeredai távoktatási képzés munkájában is.

Kutatási tevékenysége elsősorban az átalakuló mezőgazdaság gazdaságelméleti és gyakorlati kérdéseire fókuszált. Foglalkozott a társadalmi tőke mérésének problémáival, a magyar mezőgazdaság nemzetközi gazdasági folyamatokba való illeszkedésének kérdéseivel. 2000-ben PhD fokozatot szerzett, utána bekapcsolódott a doktori képzésbe is.

Emberként színes egyéniség volt, fontos tagja a közösségnek. Kedves volt, vidám, zsörtölődve is jóindulatú. Magával és másokkal szemben is őszinte volt és kritikus, de mindig jószándékú és segítőkész. Családszerető ember volt, munkahelyén is gyakran nagy szeretettel beszélt róluk.

Halálával jó kollégát, jó barátot veszítettünk el.

Nyugodj békében!

SZIE GTK kollektívája

Kategóriák:
Gyászhír - Elhunyt Dr. Tömpe Ferenc nyugalmazott egyetemi docens