Hírarchívum - 2015

Ujvári János diplomadíj-pályázat - 2015. tavasz

Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden évben végzős felsőoktatási hallgatók részére.

Japán hallgatók a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

Japán hallgatók a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar japán-magyar hallgatói csereprogramja keretében március 2-án négy diák érkezett a Josai Egyetemről Gödöllőre, egy hónapos turisztikai részképzésre. A vendéghallgatókat dr. Káposzta József, a kar dékánja és dr. Nagy Henrietta nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes köszöntötte, majd a távoli országból érkezett fiatalok mutatkoztak be a kar vezetőinek, részképzésük tanárainak és diáktársaiknak.

Fulbright Ösztöndíjak 2016-2017

Fulbright Ösztöndíjak 2016-2017

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság örömmel hirdeti meg a 2016-2017-es tanévre szóló posztgraduális hallgatói, valamint oktatói és kutatói ösztöndíjait.

A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon

A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon

A Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet  szervezésében március 13-án kerül megrendezésre "A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon" című konferencia, amelyet Dékán Úr nyit meg. Elfogadta meghívásunkat Tari Annamária neves pszichoterapeuta is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Diák Menedzsment Bajnokság 2015

Diák Menedzsment Bajnokság 2015

Ki uralja idén a Telekom piacot? Kipróbálnád magad vállalatvezetőként? Fejlesztenéd stratégiai döntéshozói képességedet? Sikerre vinnél egy vállalkozást? Jelentkezz a Diák Menedzsment Bajnokságra!

YounGOffice 2015 diákverseny

YounGOffice 2015 diákverseny

Érdekel a nemzetközi karrier? Belekóstolnál a multikulti színes világába? Kíváncsi vagy, hogyan használhatod az üzleti életben a nyelvtudásod? Vesd be magad te is, és bizonyítsd be, hogy megállod a helyed munkavállalóként!

Erős Gyula Díj 2015

Az Erős Gyula alapítvány ismét pályázati lehetőséget hirdet nappali tagozatos felsőktatási képzésben (BA, MA, PhD) résztvevő hallgatók számára. A pályázók az alábbi témához kapcsolódóan választhatják ki pályamunkájuk témáját: "Hogyan változott a gondolkodás a pénzügyekben a 2008-ban kiindult gazdasági válság kezdete óta?" A dolgozat benyújtási határideje 2015. május 15. A részletes pályázati kiírás az alapítvány honlapján olvasható.

Prof. Dr. habil. Csath Magdolna kitüntetése

Prof. Dr. habil. Csath Magdolna kitüntetése

A Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány kuratóriuma a 2012-ben alapította meg a Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat és a Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjat – a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb államférfija nagy ívű munkásságának tiszteletére. A számos jelölt közül az alapítvány kuratóriuma a 2015. február 24-i ülésén a Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjat 2015-ben Prof. Dr. habil. Csath Magdolnának ítélte oda. A díj átadására Móron, a jubileumi X. KHEOPS Nemzetközi Tudományos Konferencia keretében kerül sor.

„Vizuális művészet és közösségi tér” kutatási kérdőív

„Vizuális művészet és közösségi tér” kutatási kérdőív

Egyetemünkön a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kutatás folyik „Vizuális művészet és közösségi tér” címmel, az épületben fellelhető művészeti alkotásokról.

Sem Magyarországon, sem nemzetközi viszonylatban nem ismerünk hasonló jellegű kutatást, ezért nem csupán a résztvevők, de a Szent István Egyetem számára is kivételes kommunikációs lehetőséget teremt a kutatás sikere, illetve az eredményeket összefoglaló kiadvány megjelentetése.

Kérem, segítse kutatómunkánkat azzal, hogy kitölti online kérdőívünket:

EY INSIDE- Adóverseny 2015

Az EY Adótanácsadás üzletága esettanulmány-versenyt hirdet egyetemek és főiskolák nappali tagozatos, első BSc vagy első MSc képzésben résztvevő, valamint frissen végzett (2014. január 1. után diplomázott) jogász és közgazdász hallgatói részére.

Oldalak