Hírarchívum - 2017

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2017

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2017

A K&H Csoport (Kiíró – a továbbiakban: K&H) ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. A pályázatban három kategóriában (PhD-hallgatók, mesterképzésben résztvevő hallgatók és alapképzésben résztvevő hallgatók) összesen maximum 8 hallgató nyer ösztöndíjat.

SZIE delegáció járt az Uráli Állami Agráregyetemen, Jekatyerinburgban

SZIE delegáció járt az Uráli Állami Agráregyetemen, Jekatyerinburgban

Az orosz intézmény alapításának 77. évfordulójára rendezett nemzetközi tudományos konferenciára látogatott el 2017. február 14-17 között Jekatyerinburgba a Szent István Egyetem rektora által vezetett 6 fős delegáció.

Versenyjog Magyarországon és az EU-ban 2017

Versenyjog Magyarországon és az EU-ban 2017

A Gazdasági Versenyhivatal „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” címmel országos tanulmányi versenyt hirdet a magyar és az európai uniós versenyjog és a tudatos fogyasztói döntéshozatal tárgyában nappali tagozatos hallgatók részére.

Leadási határidő: 2017. június 5. (postai bélyegző szerint). Eredményhirdetés: várhatóan 2017 szeptemberében

A pályamunkák, dolgozatok díjazása:

1. hely 400.000 Ft

2. hely 300.000 Ft

3. hely 200.000 Ft

XXII. Bolyai Konferencia

XXII. Bolyai Konferencia

Bolyai Kollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományos és informatikai szakkollégiuma huszonkettedik alkalommal rendezi meg multidiszciplináris ismeretterjesztő konferenciáját, a Bolyai Konferenciát. A szervezők szeretettel várják egyetemi hallgatók érdekes előadásait vagy posztereit bármely tudományterületről!

A konferencia időpontja: 2017. március 18-19. (szombat-vasárnap)

Helyszín: 1117 Budapest, Nándorfejérvári út 13.

Jelentkezési határidő (absztrakttal): 2017. február 24. (péntek)

Nyílt Nap Karunkon

Nyílt Nap Karunkon

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2017. február 3-án Gödöllőn tartotta utolsó Nyílt napját. A rendezvényen közel 200 fő tájékozódott a Kar 2017. év szeptemberére Gödöllőn meghirdetett alap- és mesterképzési szakjairól.

A Nyílt Napon a Rádió 1 is beköltözött a Szent István Egyetemre és élő kívánságműsorral emelte a rendezvény hangulatát: https://www.youtube.com/watch?v=_j0YvpOlx_U

SZIE GTK TDK Csíkszeredán

Csíkszeredai TDK

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2017. február 3-án rendezte meg a Csíkszeredai Képzési Helyén Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Pályázat közösségfejlesztésért kari ösztöndíjra

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar – Az ESZMSZ 5/D melléklet GTK Kiegészítésének 4. számú Függeléke alapján – pályázatot hirdet Közösségfejlesztésért Kari Ösztöndíjra. Ösztöndíj egyszeri pénzbeli juttatás, amely kizárólag pályázat útján adható. A pályázati keretösszeg a 2016/17/2 félévre 1.000.000 Ft.

I. A pályázat feltételei

Pályázatot adhat be a Karral aktív hallgatói jogviszonyban álló személy, aki a Kar érdekében kiemelkedő közösségi, közéleti tevékenységet fejt ki.

II. Benyújtandó dokumentumok

IV. Magyar Marketing Fesztivál - fókuszban a kapcsolatépítés

IV. Magyar Marketing Fesztivál - fókuszban a kapcsolatépítés

Idén először a Szent István Egyetem – a felsőoktatási intézmények közül egyedüliként – csatlakozott a 2017. január 26-án rendezett IV. Magyar Marketing Fesztivál kiállítóihoz. A fesztivált a marketing szakma az ország egyik legnagyobb évindító, marketing trendekkel foglalkozó kkv-marketingszakmai konferenciájaként tartja számon, mely az évek alatt valóban egy fesztivállá nőtte ki magát: a konferencián kívül workshop-ok és kiállítói tér, valamint networking és V.I.P.

Klímainnovációs nyári egyetem

Klímainnovációs nyári egyetem

Climate-KIC, Európa legnagyobb klímainnovációs közössége 2017. február 15-ig a jelentkezőket az ingyenes ’Journey’ öthetes vagy háromhetes nyári egyetemére.

Külföldi és magyar hallgatók tanulmányútja a parlamentben

Külföldi és magyar hallgatók tanulmányútja a parlamentben

A 2016 májusában megkezdett program folytatásaként december 7-én és 12-én a KJMI  Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék szervezésében két hallgatói csoport járt tanulmányúton  a parlamentben.

Oldalak