Gyorsmenü

Rólunk írták

Interjú Müller Kornéllal - Szupergyors megoldások

Interjú Müller Kornéllal - Szupergyors megoldások - MMOnline

A kérdezéstől egyre inkább a megfigyelés irányába halad a piac, hódítanak a fejlett megfigyelési technikák, az adatelemzés és modellezés, illetve a kvalitatív eszközök – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban a piackutatás átalakulásával kapcsolatban Müller Kornél (Unilever CMI Director, Europe). A szakember elmondása szerint a gyorsuló világban megjelennek a szupergyors és szuperkönnyű kutatási megoldások, amelyek akár egy nap alatt is képesek eredményt produkálni.

Az életnek tanulnak

Az életnek tanulnak - Turista Magazin

Az idén fejezik be első ízben tanulmányaikat a turizmus-vendéglátás szakon az első hallgatók, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán. A nemzetközi tapasztalatokat szerző, az Európai Unióra szóló diplomával végző hallgatók széles körű elméleti és gyakorlati tudással a világ számos országában jó eséllyel kereshetnek állást – mondta Guth László, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánhelyettese, a Turizmus és Vendéglátás Tanszék vezetője. Interjú a Turista Magazinban.

A piacképes képzésekbe megéri beruházni

A piacképes képzésekbe megéri beruházni - Napi Gazdaság Innováció

A Szent István Egyetem (SZIE)GTK a magas színvonalat a racionalizálásnak és piaci kapcsolatainak köszönhetően az állami támogatás visszaesésével is tartani fogja − ígéri Villányi László dékán. Interjú a Napi Gazdaság Innovációban.

Vasa László - Az innovációnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia

A válság ráirányította a figyelmet arra, hogy a fenntartható rendszerek felé kell elmozdulni - mondta Vasa László, a SZIE GTK Innovatív Iparágak Kutatóközpont vezetője a Napi Gazdaság konferenciáján.

Vasa László - Egy lehetséges kitörési pont: innovatív vállalkozói környezet

Az utóbbi időben a világgazdaság zavarai miatt erősödő globalizáció és az új technológiák sokasodása új üzleti modellek keresésére ösztönzi a vállalatokat és kormányzatokat, hogy megfeleljenek a hatékonyság, a versenyképesség, a rövid távú agilitás és a hosszú távú növekedés fokozott igényeinek.

Interjú Müller Kornéllal - Az FMCG nem a média fejőstehene többé

Interjú Müller Kornéllal - Az FMCG nem a média fejőstehene többé - Kreatív Online

Magyar ember talán még sosem volt olyan befolyásos marketinges pozícióban, mint Müller Kornél, az Unilever globális CMI-igazgatója. A Kreatív áprilisi címlapinterjújában beszél az insight-kutatás lényegéről és arról, hogy miként ér véget az az idő, amikor az FMCG-szektorból dőlt a pénz a hagyományos médiába.

Oldalak