Gyorsmenü

Kutatóközpontok

A Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az oktatás mellett a kutatások terén is jelentős eredményeket tudjon felmutatni.

A kutatási tevékenység elősegítésére az elmúlt időszakban 4 kutatóközpont is végzi munkáját az Intézet égisze alatt. Ezek

az EFICON Kutatóközpont,

a Kereskedelmi Kutatások Központ (KKK),

a Klímagazdaságtani Elemző és Kutatóközpont (KEKK) és

Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Kutató Központ.

Az Intézet és Kutatóközpontjainak közreműködésével jelentős programszervező munka is folyik, amely igen sokrétű. A regionális kutatások szervezésétől és megvalósításától a társadalmi vitán át a nemzetközi konferenciák szervezéséig valamennyi területet felölel tevékenységünk. Kutatási eredményeinket hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt publikáljuk, főként az agrártudományok és a regionális tudományok területein.