Gyorsmenü

Nyílt Napok a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

A Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar idén is megrendezte Nyílt Napjait Gödöllőn és a Budapesti Képzési Helyen is. A rendezvényeket Borsos Eszter nyitotta meg, üdvözölte a megjelenteket, majd ezt követően Naárné Dr. Tóth Zsuzsannna oktatási dékánhelyettes rövid összefoglalót tartott a Kar képzéseiről. A továbbiakban Bukta Péter, az Oktatási Hivatal Tájékoztatási Osztályának vezetője tartott tájékoztatást a 2020.évi általános felvételi eljárás rendjéről és menetéről, majd a Hallgatói Önkormányzat részéről, Renkó Sarolta, illetve Klement Kristóf mesélt a hallgatói életről és a GTK-s hagyományainkról. Az előadások után - a már megszokott módon - a szakvezetők kiscsoportos tájékoztatása következett. A rendezvényeket pedig az ugyan csak hagyománynak számító egyetemi körséta zárta.