Gyorsmenü

Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

A Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatának részeként szakkönyvbemutatóra került sor 2019. november 21-én a KJMI szervezésében. A programon a Szent István Egyetemi Kiadó gondozásában megjelenő „Szabálysértési és gazdasági büntetőjogi ismeretek közgazdászoknak” című kötetről, és ennek kapcsán néhány szakmai érdeklődésre számot tartó kérdésről esett szó.

A programot Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna oktatási dékánhelyettes, intézetigazgató nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. Az új könyvet elsőként dr. Kovács László, a Gazdasági Jogi és Közigazgatási Tanszék vezetője mutatta be. Utalt arra, hogy ez nem egy hagyományos felépítésű jogi szakkönyv, hiszen tartalmában áttöri a klasszikus jogági besorolás kereteit. Kifejtette, hogy a közigazgatási jog részét képező szabályszegési és szabálysértési jog, valamint az önálló jogágba sorolt büntetőjogi előírások rendszere egy sajátos fejlődési ívet alkot, ez a könyv pedig hozzásegíti az Olvasót ahhoz, hogy képes legyen eligazodni a különböző jogsértő magatartások várható következményei között.

A könyvbemutató részeként három szakmai előadásra is sor került. Dr. Szedmák András, a Gödöllői Járásbíróság büntető ügyszakos bírója, a kötet társszerzője egyebek mellett arról szólt, hogy a gazdasági bűncselekmények a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyvben már nem alkotnak önálló fejezetet, így tartalmuk alapján lehet az egyes vonatkozó tényállásokat lehatárolni. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a bírói gyakorlatban az ilyen ügyek bonyolultsága, a bizonyítás nehézségei miatt gyakran általánosabb tényállások alapján ítélkeznek.

Orlovits Zsolt, a kötet másik társszerzője a jogi szankciók közgazdaságtani szemléletű vizsgálatáról tartott előadást, amely téma – figyelemmel a célközönség érdeklődésére – külön fejezetben a bemutatott szakkönyvbe is belekerült. Dr. Csegődi Tibor László pedig a természeti környezet elleni cselekmények kriminalizációjáról, a környezetvédelem és a büntetőjog kapcsolatáról tartott előadást.

A kötet lektorálására a Szerzők Trappné dr. Kiszely Ritát, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elnökét, büntető ügyszakos bírót kérték fel. Reményeik szerint az új kiadvány hozzájárul a gazdasági szakemberek mindennapi életben való eligazodásához, gazdasági jogi ismereteik elmélyítéséhez.

Kategóriák:
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából
Szakkönyvbemutató a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából