Magyar Tudomány Ünnepe - 2015

 

A SZENT ISTVÁN EGYETEM 
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR
ÁLTAL SZERVEZETT PROGRAMOK A 
”MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE – 2015”
RENDEZVÉNYSOROZATON

 
A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény a Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 12 éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban.
A 2015. évi Magyar Tudomány Ünnepe A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok címmel a tudományt mint a jövő alakításának meghatározó eszközét kívánja bemutatni az érdeklődőknek. A 2015. évi MTÜ rendezvénysorozat kitüntetett célja, hogy rámutasson: a mindennapjainkat megtöltő információáradatban egyre nehezebb eligazodni, és megkülönböztetni a hiteles forrásból származó információkat a megbízhatatlan vélekedésektől, aminek következménye, hogy könnyen összemosódik a valóság és a képzelet által teremtett világ. Ez évben a Magyar Tudomány Ünnepe a tudomány, mint a hiteles ismeretszerzéshez segítő eszköz szerepét hirdeti. A digitális korszak küszöbén a tudomány arra hivatott, hogy a megbízható tudás határait kijelölje, valamint a robbanásszerű technológiai fejlődés eredményeit megismertesse és „barátságossá” tegye a különböző generációk számára.
 
A rendezvénysorozat kiemelt figyelmet szentel a mindennapi döntéseinket alapvetően befolyásoló témáknak, így például:
  • az oltásellenesség okai és következményei
  • a módosított tudat (a neuropszichológiai kutatások áttörő eredményei)
  • szerzett tulajdonságok öröklődése (epigenetikai felfedező kutatások)
  • az „okos” eszközök (re)evolúciója (tárgyak internete, atipikus tanulási formák,
  • adatvédelem és kiberfenyegetés, digitalizált piac, robotika stb.)
  • új módszerek és eredmények a társas kapcsolatok kutatásában (a média-vezérelt ember)
  • tudomány és áltudomány kérdéskörének vizsgálata (a szkepticizmus és a hiszékenység határa a társadalom és a kulturális folyamatok tükrében).

 

A SZIE-GTK 2015. november 3. és 26. között az alábbi rendezvényeket szervezi:

  • 2015. november 6.

Vidékfejlesztés és társadalmi felzárkóztatás workshop
Helyszín: Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet
Kapcsolattartó: Dr. Tóth Tamás - toth.tamas.argi@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 10.

A migráció rövid és hosszú-távú gazdasági hatásai
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , II. emelet - Kari Tanácsterem
Kapcsolattartó: Dr. Lehota József- lehota.jozsef@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 12.

Tradíció és Innováció: Pest megye gazdasági és társadalmi helyzete a 2007-2013-as időszakban, és lehetőségei a 2014-2020-as időszakban: a SZIE, mint a megye stratégiai partnere a tudásközpontú megye létrehozásában
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , II. emelet - Kari Tanácsterem
Kapcsolattartó: Dr. Csath Magdolna- csath.magdolna@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 13.

Educational systems in countries represented at the Faculty of Economics and Social Sciences
Helyszín: Szent István Egyetem 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Kapcsolattartó: Dr. Nagy Henrietta - nagy.henrietta@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 16.

Hallgatók a regionális kutatásban
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , II. emelet - Kari Tanácsterem
Kapcsolattartó:Urbánné Malomsoki Mónika - urbanne.monika@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 18.

A gazdaságelemzések módszertani lábnyoma
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , Közgazdaságtani- Jogi és Módszertani Intézet 2017. gyakorló terme
Kapcsolat tartó: Dr. Ugrósdy György (ugrosdy.gyorgy@gtk.szie.hu)
 Meghívó

A migráció történelmi, társadalmi, politikai, gazdasági és biztonsági aspektusai
Helyszín: 1135 Budapest, Szent László út 59-61. I. emelet 101. terem
Kapcsolattartó: Dr. Szilágyi Tivadar - szilagyi.tivadar@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 19.

Hallgatók a tudományban: Konferencia a 70 évvel ezelőtti földreformról, gazdasági és társadalmi kérdésekről
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , Földszinti Rektori Díszterem
Kapcsolattartó: Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna – toth.zsuzsanna@gtk.szie.hu (SZIE-GTK KJMI)

  • 2015. november 20.

A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , III. előadó
Kapcsolattartó: Dr. Pitlik László- pitlik.laszlo@gtk.szie.hu (SZIE-GTK TTI)

  • 2015. november 21.

Az örökbefogadott falu - A cserhátszentiváni falukutató tábor tapasztalatai
Helyszín: Cserhátszentiván, Kultúrház
Kapcsolattartó: Dr. Kenderfi Miklós - kenderfi.miklos@gtk.szie.hu (SZIE-GTK TTI)

  • 2015. november 25.

VUA YOUTH - Science connecting nations
Helyszín: Szent István Egyetem 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Kapcsolattartó: Dr. Nagy Henrietta - nagy.henrietta@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia
Helyszín: Szent István Egyetem 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.; megnyitó: I. előadóterem, szekcióülések 12 db szemináriumi terem, Záró díjátadó ünnepség: Földszinti Rektori Díszterem; Gazdaságtani szekció: Csíkszereda, Románia
Kapcsolattartó:Urbánné Malomsoki Mónika - urbanne.monika@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. november 26.

SZIE-GYAK: Szakmai Innovatív Együttműködés a GYAKorlatorientált képzésért” pályázat keretén belül megvalósított A hiányszakmák folyamatos monitoringjának kidolgozása és tesztelése c kutatási beszámoló
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , II. emelet - Kari Tanácsterem
Kapcsolattartó: Csehné Dr. Papp Imola - papp.imola@gtk.szie.hu (SZIE-GTK TTI)

  • 2015. november 30.

Climate Change and Economic Transition - Klímaváltozás és Gazdasági Átalakulás  - Roundtable
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. , Főépület, Klímairoda
Kapcsolattartó: Dr. Fogarassy Csaba - fogarassy.csaba@gtk.szie.hu (SZIE-GTK RGVI)

  • 2015. december 4.

GENERÁCIÓK - együtt az oktatásban és a munkahelyen
Helyszín: Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. GTK TTI 4029-es terem
Kapcsolattartó: Lestyán Katalin - lestyan.katalin@gtk.szie.hu (SZIE-GTK TTI)